DOLGOKRÓL ÁLMODOZVA, AMIKET SZERETNÉNK
Talán mindenki emlékszik az Alphaville első magyarországi koncertjére.
A koncert végén Marian Gold fotókat készített a zenekarról és a közönségről, majd a gépet az első sorok közé dobta.
11 évig homály fedte, ki is volt az a
szerencsés rajongó, aki elkapta a fényképezőgépet.
Most azonban előkerült, és nagy örömünkre, ha már tavaly, a koncert 10. évfordulójára nem is, de most megengedte, hogy az általa sokáig őrzött relikviák immár közkincsé váljanak.
Kedves Sándor barátunk! Nagyon szépen köszönjük! És nagyon köszönjük Gyuszi barátunk közbenjárását is!
Marian Gold fotóit az 1997-es magyar koncertről itt nézhetitek meg.
A közönségről készült fotókon néhányan magatokra ismerhettek. Kérünk benneteket, jelezzetek vissza, ki melyik képen és hol látható, hogy ezt is kitehessük az oldalra - természetesen csak a hozzájárulásotokkal. Küldjetek levelet ide.

2008. december 11.

HÁT CSAK TÁNCOLJATOK MIND, TI BOLONDOK

Ha másra nem is, a Dance With Me 2008-as változatára mindenképp. Pedig már azt hittük, megússzuk ezt az esztendőt Alphaville remix nélkül.
Bár a régi klasszikus újbóli felmelegítésének nincs köze a közeljövőben megjelenő Alphaville albumhoz, de ezt a remixet is az a Sebastian Komor készítette, aki az új lemez hangzásfelelőse lesz.
Egyfajta ráhangolódás gyanánt hallgathatjuk meg a dalt, egy december elején megjelenő válogatás lemezen. Ha szeretnél belehallgatni a dalba, itt megteheted.
Bővebb infó a lemezről itt.

2008. november 10.

VÁROM A VÁLTOZÁST A LEVEGŐBEN
A legfirssebb információk szerint az új Alphaville album idei megjelenése sem biztos már, így az valószínű egybeesik majd jövőre az együttes 25. évfordulójával.
Bár kárpótólni nem tudunk benneteket, de addig is, itt van a Blue Sunshine FC három válogatás lemeze, amelyet online ismét elérhetővé tettünk itt.
Az exkluzív DVD gyűjteményünk pedig karácsonyra várható.

2008. szeptember 21.

A HÍREKET HALLGATVA, VÁLTOZÁSOK JÖNNEK Korrigálta a hibát a Google kereső oldal, már szerintük is elmúlt a veszély; aztán végre valahára ismét szól a hazai Alphaville rádió,
és nem utolsó sorban elkészült virtuális fanzinunk, a Secret Spells legújabb száma, amelyet itt lapozhatsz fel.

2008. augusztus 8.

ÉS VISSZATÉRÜNK EGY SZÉP VAKÁCIÓRA
Marian és az Alphaville a Lunaparkban vakációzik már a héten, ahol is folytatódnak - és reményeink szerint, be is fejeződnek az új album munkálatai.
Az egyenlőre Catching Rays On Giant munkacímet kapott albumra 25 demó készült el, melyekből valószínüleg 14 dal lesz hallható az lemezen.
Közöttük az albumot nyitó End Of Yesterday, vagy az eddig teljesen ismeretlen címek, mint a Stroke Of Midnight, Eternally Yours, The Things I Didn't Do, The Things We Got To Do, The Lions Never Die, Blood Red Door, Kalte Asche, Call Me Down, vagy a The Voynich Chronicle and Blind Arrow. Gold az album címét illetően csak annyit mondott:
"Ne kérdezzétek mit jelent, én tudom, de sosem fogom elárulni."
Kedves barátaink!
Itt van a tegnap vége, lehet izgulni...

2008. július 14.

VESZÉLYEZTETETT VESZÉLY VAGYUNK...
...állítja legalábbis honlapunkról az egyik népszerű internetes kereső oldal, a Google.
Nos, ezúton szeretnénk mindenkinek tudtára adni, hogy a szerverünk és a könyvtárak alapos átvizsgálása után semmiféle olyan fájlt nem találtunk, amely ezt az állítást igazolná.
Az oldal teljesen biztonságos, böngésszétek bátran továbbra is.

2008. július 10.

A MEGÁLLÍTHATATLAN IDÖ
Meglehetősen lassan, de idén nyáron talán már a végére érnek az új Alphaville album munkálatai. Öt év telt már el a Crazyshow megjelenése óta, és minden jel arra utal, hogy az együttes visszatért a korábbi munkatempójához. Az Alphaville ebben a hónapban Londonban dolgozik az új anyagon Sebastian Komor irányításával.
A munkálatok júliusban fejeződnek be a Lunaparkban, Berlinben. A kézzel fogható eredményről reméljük, mindannyian meggyőződhetünk már idén ősszel.
 
2008. június 10.

MIALATT EGYBEOLVADUNK AZ ÉG SZÍNEIVEL
A híres berlini Tempelhof repülőtér megmentéséért szállt harcba az Alphaville:
a Save Tempelhof címü dalukkal kampányolnak a reptérért, amely néhány napja hallható az együttes honlapján.
Ha netán még nem hallottad a dalt, kattins ide. Az időközben elkészült (nem hivatalos) videót pedig itt nézheted meg.

2008. április 21.

KÜLDTEM MÁR SOK DALT NEKTEK, SOK MINDENRŐL
Talán sokan emlékeztek rá, hogy fanclubunk kettő sikeres válogatás lemezt már összeállított 2001-ben és 2002-ben, közkincsé téve olyan dalokat, remixeket és ritkaságokat, amelyek sohasem voltak hallhatók egy lemezen összegyűjtve. Örömmel számolunk be róla, hogy több év kihagyás után elkészült a harmadik korong is, amelyet a fórumról tölthetsz le. A lemezhez borítót itt találsz.
Tervezzük az első két lemez anyagát is újra elérhetővé tenni, továbbá május végére várható a Blue Sunshine Fanclub első exkluzív dvd kiadványa, telis-tele Alphaville ritkaságokkal.

2008. március 30.

REZZENÉS NÉLKÜLI VILÁG
Az emlékezetes Alphaville film, a Songlines, egy eredeti lézerlemez kiadásról került
DVD-re nemrég egy kedves rajongó
barátunk jóvoltából.
A remek minőségű, nem hivatalos másolatot szeretnénk minden érdeklődő számára elérhetővé tenni.
Alphaville ügynökeit a Rick's Cafe-ban találjátok!

2008. február 16.


Hallgasd a rádiónkat online!

2006 májusától hallható a magyar honlap rádiója. Mára már szinte minden dal hallható, amely az együtteshez köthető.
A lejátszáshoz winamp szükséges.