remastered2021

A HANGERŐHÁBORÚ TOVÁBB FOLYTATÓDIK

Két évvel ezelőtt, amikor a Forever Young remastered megjelent, már akkor sokan abban reménykedtünk, hogy a sorozat folytatódni fog. Nos, csalódnunk nem kellett, hiszen idén március elején jött a bejelentés, miszerint 2021. május 7-én fog megjelenni az Alphaville második és harmadik albumának remastered kiadása. Én már egy Utopia újrakiadással is totál elégedett lettem volna (erre talán számítani is lehetett, mert idén 35 éves az album) de az, hogy egyszerre kettővel jönnek, az minden álmomat felülmúlta. Mindkét album Super Delux Edition-ként jelenik meg, vinyl és 2 cd-s változatban. A TBB-hez újra kiadják legendás avantgárd mozijukat, a Songlines-t is, amely szintén felújítva, most jelenik meg először DVD-n.

Bernhard Lloyd elárult jó pár dolgot a FB-on a munkálatokról, Bőczén Zsolt barátunk meg volt olyan kedves és lefordította a bejegyzését, köszönjük neki! Íme a fordítás:

„A FY super deluxe esetén "csak" az eredeti, analóg, kétsávos mester szalagokat remastereltük és ugyanígy jártunk el az AIU-nál és TBB-nél is. Mindent remixelni borzasztóan időigényes lenne, és nem lenne célravezető, azaz konkrétan, hogy megőrizzük az eredeti "szellemet", de egyúttal jobbá tegyük a hangzást. Hatalmas erőfeszítés és aprólékos munka volt, amit ebbe a remasteringbe beleöltünk. 35 éves szalagokról beszélünk, melyek esetén sosem tudhatod mi fog történni a rajtuk lévő zenével, amikor felteszed őket egy arra alkalmas szalagos lejátszóra. Az is megtörténhet, hogy egyszerűen lekopik a mágneses részecske bevonat. Vagy épp csak egyetlen esélyed van lejátszani.

 

Az összes dalt / változatot, ami a so80s-en szerepel, most ismét remastereltük az analóg szalagokról. A Dreamscapes-es anyagokat nem másoltuk át újra a régi szalagokról. A Songlines verziókat viszont átdolgoztuk. Annak idején (több mint 20 éve) a Dreamscapes sokkal inkább a dokumentálásról szólt, mint a hangzásról.

 

Az AIU teljesen analóg készült, a TBB pedig olyan mértékben került analóg módon rögzítésre, amennyire csak lehetett. Akkoriban már létezett digitális keverés, de analóg keverésre is volt lehetőség. Ez így nagyon bonyolult, mindent meg kell hallgatni, ellenőrizni, összehasonlítani. A félreértések elkerülése végett, elmondom, hogy végül mit csináltunk a TBB esetén: a TBB-ből 3 különböző mester szalagot találtam: 1. egy analóg 1/4 hüvelykes szalagot 2. egy DAT szalagot 3. egy DAT szalagot, rajta az 1/4 hüvelykes analóg szalag másolatával. Nem igazán tudom, miért így csináltuk annak idején, valószínűleg biztonsági okokból. Hosszas hallgatgatás után arra jutottam, hogy ez a másolat hangzik a legjobban. Legalább is a fülemnek.

 

Az alapvető különbség az analóg és a digitális között a következő: ha lemásolsz egy digitális szalagot vagy fájlt, akkor a másolat egy az egyben ugyanaz lesz, mint az eredeti. Már mint,  ha lejátszható. Tehát vagy használható vagy nem. 0 vagy 1. Az akkoriban készült digitális felvételek rendszerint nem szólnak túl jól, mivel a rendelkezésre álló (digitális) konverterek közel sem voltak olyan jók, mint manapság. Ezzel szemben az akkori analóg szalagok, még ma is nagyszerűen szólhatnak, vagy éppenséggel teljesen rosszul. Olyan ez, mint egy meglepetés tojás. Számos dolog mellett pl. attól is függ, hogy annak idején milyen típusú szalagot használtak. Az analóg egy feneketlen hordó...

 

A TBB-nél most nem is a "lemezfelvételről", sokkal inkább - és ezt nem kritikaként mondom - a masteringről beszélek, az utolsó folyamat lépésről, mielőtt a zene egy reprodukálható hanghordozón végzi. Bizonyos technikai dolgok akkoriban még gyerekcipőben jártak. Vagy éppenséggel nem a legnagyobb figyelmet szenteltünk neki. Annyira más volt minden a szobán forgó két album esetén. Az egész folyamatra való ráhatásunk ill. a felelősségünk tekintetében is. Az AIU-nál ott voltak a hektikus, őrült körülmények, a határidő miatti stressz, hogy időben befejezzük a felvételeket. A TBB-nél Klausszal együtt már minden a mi kezünkben volt, egyúttal ez volt az első lemezfelvételünk a saját stúdiónkban, ezt ne felejtsük el.

 

Én teljesen elégedett vagyok mindkét remasterrel. Rengeteg időbe és erőfeszítésbe került, de jól sikerült. Az AIU-nál egy kicsit tisztábban hallható ez az eredmény, mint a TBB-nél. Ez utóbbinál a Songlines az, ami egy hihetetlen lépést jelent. Meg kell, hogy mondjam, a korabeli digitalizálás egy kalap szart sem ért. A Songlines most egy teljesen új minőséget mutat. Életemben először azután láthattam megfelelően a Songlines filmeket, hogy az új változatok elkészültek.”

 

Az újrakiadások tracklistái a következők:


aiu2021


 

Afternoons in Utopia 2CD deluxe

CD1

1. IAO – 2021 Remaster
2. Fantastic Dream – 2021 Remaster
3. Jerusalem – 2021 Remaster
4. Dance With Me – 2021 Remaster
5. Afternoons In Utopia – 2021 Remaster
6. Sensations – 2021 Remaster
7. 20th Century – 2021 Remaster
8. The Voyager – 2021 Remaster
9. Carol Masters – 2021 Remaster
10. Universal Daddy – 2021 Remaster
11. Lassie Come Home – 2021 Remaster
12. Red Rose – 2021 Remaster
13. Lady Bright – 2021 Remaster

CD2

1. Dance With Me – Empire Remix; 2021 Remaster
2. Universal Daddy – Aquarian Dance Mix; 2021 Remaster
3. Jerusalem – The Palace Version; 2021 Remaster
4. Sensations – Club Mix; 2021 Remaster
5. Red Rose – The Remix; 2021 Remaster
6. The Nelson Highrise (Sector 2: The Mirror); 2021 Remaster
7. Next Generation – 2021 Remaster
8. Vingt Mille Lieues Sous Les Mers incl. The Nelson Highrise (Sector 3: The Garage); 2021 Remaster
9. Big Yello Sun (Concrete Soundtraxx For Imaginary Films I); 2021 Remaster
10.Red Rose – 7“ Remix; 2021 Remaster
11. Sensations – 7“ Remix; 2021 Remaster
12. Carol Masters – Original Demo; 2021 Remaster
13. Lassie Come Home – Original Demo; 2021 Remaster
14. Dance With Me – unplugged – Live in Salt Lake City 1999; 2021 Remaster

 
Afternoons in Utopia vinyl LP

Side A

1. IAO – 2021 Remaster
2. Fantastic Dream – 2021 Remaster
3. Jerusalem – 2021 Remaster
4. Dance With Me – 2021 Remaster
5. Afternoons In Utopia – 2021 Remaster
6. Sensations – 2021 Remaster
7. 20th Century – 2021 Remaster

Side B

8. The Voyager – 2021 Remaster
9. Carol Masters – 2021 Remaster
10. Universal Daddy – 2021 Remaster
11. Lassie Come Home – 2021 Remaster
12. Red Rose – 2021 Remaster
13. Lady Bright – 2021 Remaster

tbb2021 


The Breathtaking Blue 2CD+DVD deluxe

CD1

1. Summer Rain – 2021 Remaster
2. Romeos – 2021 Remaster
3. She Fades Away – 2021 Remaster
4. The Mysteries Of Love – 2021 Remaster
5. Ariana – 2021 Remaster
6. Heaven Or Hell – 2021 Remaster
7. For A Million – 2021 Remaster
8. Middle Of The Riddle – 2021 Remaster
9. Patricia’s Park – 2021 Remaster
10. Anyway – 2021 Remaster
11. – Romeos – Single Version – 2021 Remaster
12. – Summer Rain – Single Version – 2021 Remaster
13. – Mysteries Of Love – 7“ Remix Edit – 2021 Remaster

CD2

1. Romeos – Extended Mix; 2021 Remaster
2. Summer Rain – Extended Version; 2021 Remaster
3. Mysteries Of Love – Remix; 2021 Remaster
4. Headlines; 2021 Remaster
5. Sister Sun; 2021 Remaster
6. Like Thunder; 2021 Remaster
7. Summer In Berlin – Demo Version Remix; 2021 Remaster
8. She Fades Away (Titanic Version) Original Demo; 2021 Remaster
9. Ariana – Original Demo; 2021 Remaster
10. Heaven Or Hell – Original Demo; 2021 Remaster
11. Headlines- Original Demo; 2021 Remaster
12. The Mysteries Of Love – Alternative Remix; 2021 Remaster
13. Romeos – Teknopella; 2021 Remaster
14. Romeos – Balcony Mix; 2021 Remaster
15. Romeos – Radio Edit; 2021 Remaster
16. Romeos – Tribal Mix; 2021 Remaster

DVD

The Breathtaking Blue – Songlines
CD+G animations for all album tracks from 1989

The Breathtaking Blue vinyl LP + DVD

Side A:

1. Summer Rain – 2021 Remaster
2. Romeos – 2021 Remaster
3. She Fades Away – 2021 Remaster
4. The Mysteries Of Love – 2021 Remaster
5. Ariana – 2021 Remaster

Side B:

6. Heaven Or Hell – 2021 Remaster
7. For A Million – 2021 Remaster
8. Middle Of The Riddle – 2021 Remaster
9. Patricia’s Park – 2021 Remaster
10. Anyway – 2021 Remaster

DVD:

The Breathtaking Blue – Songlines
CD+G animations for all album tracks from 1989


Az Amazonon és a JPC-n már előrendelhetők a kiadványok, mi megvárjuk a magyar forgalmazókat!

(folytköv)

vafe 2021.03.12.