MEGVÁLTÁSRA VÁRVA
Tíz év - kiadótól független időszak után az Alphaville ismét szerződést kötött első lemezcégével a WEA-val.
Ennek első, kézzel fogható eredménye a 2007-ben megjelenő új album lesz, amely minden valószínűség szerint ismét új fejezetet nyit majd a zenekar életében. A régi-új kiadó választásának okait ugyan még nem tudjuk pontosan, de véleményeitek szívesen vesszük a fórumon.
2006. december 6.

ISTEN HOZOTT A JÖVŐBEN
Annyi már most bizonyos, hogy a 2007-es esztendő sem fog elmúlni Alphaville remix nélkül, hiszen a januárban megjelenő "elekrtisch! 2" lemezen a
To Germany With Love-nak egy kiváló remixe lesz hallható.
Sebastian Komor készítette a remixet, amelynek a rövidített promo verzióját meghallgathatod itt.
2006. november 26.

EGY BOMBABIZTOS TERV
A közeljövöben terveink között szerepel a honlapunk megújítása. Ehhez szeretnénk összegyüjteni minden, az elmúlt két évtized magyar sajtójában megjelent anyagot, amelyhez ezúton kérnénk a segítségeteket. Ha van valamilyen cikked, fotód az együttesről és azt szeretnéd megosztani mindenkivel, küld el ide.
2006. szeptember 8.

EGY KÜLÖNÖS ÁLMOT ÁLMODNI
Hosszas levelezések és nyomozások után, végre sikerült megszerezni annak a 2 Alphaville dalnak a  remixét, amelyek  még tavasszal jelentek meg egy  válogatás lemezen. A két dal már hallható a radiónk müsorán, de megszerezhetö a fórumon keresztül is.
2006. szeptember 7.

MINDENKI INTERJÚT AD
Ha nem is minden, de sok érdekes dolog olvasható a legutóbbi Marian Gold interjúban, amely nemrég került a nyilvánosság elé.
A magyar fordítást Voyager készítette, ezúton köszönjük!
Az interjút a fórumon és itt is elolvashatod.
2006. augusztus 13.

NÉHÁNYAN EGY EMBER VÍZIÓIT KÖVETIK
Érdekes ötlettel állt elő nemrég az ausztrál Warner, amely még július elején jelentette meg a Forever Young legfrissebb remixeit: a dal legújabb verziójához a 2001-es emlékezetes, animációs videót "mutatta be".
A régi-új videót megnézheted itt.
2006. augusztus 12.

A 15. SORBAN ÜLVE
Egy hónappal a dortmundi koncert után mától végre mindenki részese lehet annak az estének, már amennyire azt egy videófelvétel visszaadhatja. A koncertről és a filmről a fórumon olvashattok bővebben. Köszönet a videóért és a honlapunk belépőjén látható fotókért a Heltai fivéreknek.
letöltés
2006. július 18.

AZ ŐRÜLTEK ZENÉJE SZÓL
Reméljük sokatoknak feltűnt, hogy honlapunk rádiójának kínálata az elmúlt hetek alatt folyamatosan bővült. Mostanra már szinte az Alphaville teljes repertoárja elérhető. A minap felkerültek a Forever Young 2006-os remixei is, amelyek Ausztráliában jelentek meg egy maxi cd-n. Aki eseteleg még nem hallotta a dal legújabb, egyébként remek változatait, ne halogassa tovább: RADIO
Ha szeretnéd megvenni a lemezt: itt
2006. július.7.

A TITKOS VARÁZSLATOK ÖSSZETÖRVE
Néhány nappal ezelőtt ismét Budapesten koncertezett az Alphaville.
Kedvenc zenekarunk ezúttal egy "magán partin" adott koncertet, amelyről persze lemaradtak most a hazai rajongók.
De most már hiába is búslakodunk!
Véleményeteket az "esetről" osszátok meg velünk a fórumon.
Aki pedig szívesen megnézné az RTL Klub beszámolóját, hát tessék: FÓKUSZ
2006. június 1.

HALLGASD A RÁDIÓT...
... méghozzá a magyar honlap saját webrádiójának tesztadását hallgathatod mostantól a nap 24 órájában!
Klikk ide: RADIO
(a lejátszáshoz winamp szükséges!)
2006. május 23.