LEMEZMUSTRA

MARIAN GOLD - UNITED
1996. december/ Tusk, Dél-Afrika
1999. május /A Different Drum - USA, Navigator Music - Európa

Marian Gold második szóló albuma még 1996. decemberében jelent meg, igaz akkor csak Dél-Afrikában, egy kis kiadó (Tusk) gondozásában. Aztán 1999-ben, a Dreamscapes sikerén felbuzdulva, az amerikai A Different Drum kiadó újra szárnyai alá vette a lemezt, és ekkor jelenhetett meg újra, nagyobb nyilvánosságot kapva először Amerikában, majd az együttes saját kiadójának jóvoltából (Navigator Music) Európában is elérhetővé tették.
Az album dalai közül Marian játszott már kettőt az 1995-ös, első Alphaville turné alkalmával (Feathers and Tar, For The Sake of Love) ám az egész produkció csak a következő évben került felvételre. Producernek Rupert Hine érkezett, a dalok pedig londoni, párizsi és berlini stúdiókban készültek el. A lemez tulajdonképpen egy AV albumnak is elmehetett volna, mert Bernhard a keverésekben, Ricky pedig a dalszerzésben és programozásban vette ki a részét. A producer egyébként invitálta is őket a közös munkára, hogy készítsenek ebből egy Alphaville albumot, ám ezt időközben elvetették.  A lemez munkacíme Feathers and Tar volt, majd sokáig cím nélküli (Untitled) és később ebből kapta a United nevet.

A nyitódal a Danger In Your Paradise lett, remek hangulatot adva a kezdéshez. Erős dobok és kellemes szintiszólamok, pazar ének. Janey Diamond verse. Tökéletes nyitószám. A második dal, a Caroline jól viszi tovább a lemez hangulatát a maga melankóliájával, aztán ez a feeling majd hogy nem végig is vonul az albumon, egy-két szám kivételével. Gold tulajdonképpen nem is énekel, inkább szavalja a szöveget, elég nagy kontrasztot adva az erős lábdoboknak. Erős basszus és lágyabb szintetizátor futamok, és aztán az egész valahogy kikerekedik a végére. A Feathers and Tar, ami sokáig a címadó dala volt a lemeznek, viszi tovább a melankóliát: egy szerelmes dal, zeneileg a 90-es évek elektro irányzatához csapódik, legalábbis ami a hangszerelést illeti: a samplerek és a dobgépek tipikusan ezt az időszakot hozzák (persze a többi dalnál is) és érdekes is, mert, hogy mint, egy előszele a Salvation-nak, Goldra ismét nagyobb hatással volt ekkor az elektronikus zene. Marian falsettója a végére nekem már sok, de azért a Peace On Earth turnén, 1995-96-ban rendszerint elhangzott ez a nóta. Érdekes, hogy ez volt ráadásul az a dal, amely hivatott volt reklámozni az albumot, ez a szám jelent meg kislemezen, igaz csak egy promo cd-n, szintén Dél-Afrikában az albummal egy időben.
A Missionary az album egyik erőssége. Megmondom őszintén, ezt a dal sokáig nem tudtam mire vélni. Aztán eltelt egy kis idő, és rájöttem, milyen nagyszerű nóta. Az intró egészen szokatlan, de mégis kiváló a sok-sok torzított hangminta, a gitárok, amik először hallhatók a lemezen, toppon vannak, Gold párhuzamos szavalása és falsettója a szám végén valami elképesztően szól és milyen remek ötlet! A Soulman után ez a második legjobb dal a lemezen, és úgy emlékszem Echolette keze is rendesen benne van a nótában, nem kis örömömre.
A másik 95-ös koncert darab a For The Shake of Love: akkoriban írta Marian, egy Janey Diamond vers adta az ötletet. Jó kis bulizós nóta, a koncerteken jól működött és a zene hozta az akkori trendet: kemény techno. Igazából sosem szerettem, kivétel az eleje, amikor is Gold beénekli: I forgive, I forgive... Én meg megbocsátom neki ezt a dalt.

Az album második fele egy kicsit erősebbre sikerült, és jól mutatja ezt a Say It Ain't So, Joe, igaz ez egy Murray Head feldolgozás.  Leginkább Marian csilingelő éneke miatt szerettem meg: én nagyon szeretem, amikor Gold megmutatja milyen hangmagasságokat képes kiénekelni. Az egyik gyöngyszeme az albumnak. Rögtön a második feldolgozás löveti ezt, Bowie Five Years című dala. Sohasem szerettem David Bowie zenéit, és őszinte leszek: Marian sem győzött meg arról, hogy tüzetesebben meg kellene ismerkednem munkáival. A Five Years nem az én világom, de tiszteletből emelem kalapom Bowie előtt. Ez a második dal (!) a lemezen, ahol végre ismét előkerülnek a gitárok, és nem is akárhogy összerántja ezt a melankolikus hömpölygést. Persze a melankóliának nincs vége, itt van következőként a Change The World, amely számomra a lemez második mélypontja a Caroline után. Dicséretére váljék, azért nem fukarkodtak a finomságokkal ebben a dalban sem, gondolok a háttérénekre és a remek  zongora kíséretre. Itt egy kicsit leült megint a lemez, de talán nem is baj, mert a Cosmopolitician a következő, amellyel ismét lendületet vesz az album a Soulman-nel beteljesülve. A Cosmo egy programadó szám, azt hiszem, rengeteg van benne Gold hitvallásából. Nem véletlenül lett része a lassan átalakuló Alphaville Dreamscapes turnéjának 1999-ben. Határozott szintetizátor alapok és motívumok, erős dobok, finom és bőrünk alá folyó ének. Kihagyhatatlan. Mint ahogy a záró darab is a Soulman. Azt hiszem kevés olyan jól eltalált albumzáró dal van, mit ez, bár ezt a nótát máshol el sem lehetne képzelni, mint az album végén. Sőt, sokáig nem is olyan a Soulman, mint egy dal. Sokkal inkább, mint valami szavalat - kezdődik a szinpadi mű. Nagyon mély basszusok az elején Gold versmondása alatt, aztán néha ipari hatású dobok csattognak. Szép lassan építkezik, indul be az egész, fokról fokra emelkedik és baromi nagy erővel sodor bennünket. Az egész nagyszerűen van felépítve, minden a helyén van. Leginkább a talán keleties hangzású szinti motívumok fognak meg, remek hangulatot adva az egyre jobban kinyíló hangzásnak. A szövegre is érdemes odafigyelni, mert mintegy az előző dal folytatása, ez is egy hitvallás, csak egy kicsit más szemszögből nézve. Visszatér és fő-, pontosabban kimondott motívumaként jelenik meg a szövegnek a prostitute kifejezés. (Az 1994-es Alphaville albumnak is ez volt a címe). Marian ismét görbe tükröt állít a végletekig kihasznált zenész (prostitute) és a pénzéhes zeneipar (strici) elé: mintegy visszautalás, bár számomra inkább befejezése lehetne annak az albumnak, hiszen azon a lemezen is elhangozhatott volna, mind témáját, mind zenéjét tekintve.

Összességében a United nem hiszem, hogy bármifajta csalódást is okozott volna, akkoriban, hiszen nagyszerűen, mintegy átvezetésként illeszkedett bele az együttes munkáiba: a Prostitute utáni időszak egy picivel könnyedébb zenei témái jól vezetnek át bennünket a majd szintén teljesen elektronikus zenét hozó Salvation világába. Gondolom, azért ebben nagy szerepe volt a kiváló producernek, Rupert Hine-nak, akit a csapat akkori menedzsere, KP szerzett meg a produkcióhoz. Volt még egy apróság ezzel a KP gyerekkel a lemez kapcsán, hiszen neki köszönhetjük a lemez egyetlen fotóját is, a borítón látható, karjaival kitárulkozó Marianról. Nagyszerű kép ez: végre oda adhatta Marian is magát teljesen a közönségnek, a koncertek fordították igazán újra az emberek felé: itt vagyok, végre, és azt tehetem, ami a küldetésem: United.

Lassan három évtized elteltével azért némileg csalódás, hogy az albumot azóta sem tették elérhetővé digitálisan, semmilyen online platformon nem található meg Gold első albumával együtt. Remastered kiadása sem került szóba azóta sem, bár én még mindig reménykedtem benne, látva az Alphaville albumok remastered sorozatának sikerét.
Idén már 30 éves lesz ez a lemez, hátha Gold-nak eszébe jut egy újrakiadás lehetősége. Azért a Youtube-on legalább meghallgatható..

vafe, 2009.05.02.
update: 2026.05.25.