LEMEZMUSTRA

CATCHING RAYS ON GIANT
2010. november 19.

Az új album 7 évnyi várakozás után.
Egy igazi pop lemez 12 dallal: fülbemászó dallamok, szintetizátoros kompozíciók.Újabb próbálkozás a tömegekhez való fordulással. Az album a szimpla CD-n kívül Delux Edition (CD+DVD) és bakelit (LP) kiadásban is forgalomba került. A nagylemez első slágere az I Die For You Today, amelyet várhatóan további két dal követ majd kislemezen.
Az album Top 10 nagylemez lett Németországban.

Nehéz helyzetben vagyok, amikor az Alphaville új albumáról írok. Egyrészt mert, nagyon sokat vártam erre a korongra és a végeredményt tekintve nem erre számítottam, másrészt pedig túlságosan elfogult vagyok az együttest illetően, így nem biztos, hogy az, amit leírok - bármennyire is szeretném - objektív véleményt tükröz majd.

Az album borítója már önmagában elég sok érdekes dolgot tartalmaz, ahogy egy rajongó barátunk, Tor Salqvist korábban leírta a fórumunkon:
"Ami szembetűnő, hogy a borító az The Obama Deception dokumentumfilm borítójára hajaz, csak az amerikai elnök helyett, Marian arca van a maszkon. A dokumentumfilm arról szól, hogy Obama csak egy báb, akit a háttérből irányítanak a nagyok (giants), akiket nevezhetünk akár Illuminatusoknak, szabadkőműveseknek, akár egyébnek is. A borító tele van szabadkőműves szimbólumokkal: a háromszög mindjárt az elején a legegyértelműbb, de a lemez borítóján is a fogyasztói társadalom megannyi szimbóluma jelenik meg: hamburger, tévé fejű ember, "hívj engem" feliratú TV, egy cirkuszi sátor, a bevetésre szálló harci repülők. A márvány istenfej a borító tetején középen Persephoné, az alvilág úrnője, aki szintén Illuminati szimbólum."
Én úgy raktam össze ezeket az utalásokat, hogy tulajdonképpen ebben az esetben Marian Gold a bábu, akit a háttérből irányítanak a nagyok, vagyis a lemeztársaság. Magyarul, azt kell tenniük, amit mondanak nekik, az Alphaville így ismét a fogyasztói társadalom részévé válhatott, mint árucikk. Az album címe ugyanakkor egyfajta tiltakozás mindezek ellen: Észrevesszük a fénysugarakat az óriáson, azaz a fogyasztói társadalom (giant) azért kaphat értékes és igényes termékeket
(Alphaville) is a tömegcikkek mellett.

A szövegekben is rejtve ugyan, de benne vannak az utalások erre a helyzetre. Rögtön a nyitó dal a Song For No One (But Myself) erről szól, de a Phantoms is, amellyel igazából záródnia kellett volna a lemeznek, ha a keretes összképhez ragaszkodnánk. De Gold tovább megy: a Miracle Healing talán utalás arra, hogy van esély a csodálatos gyógyulásra, kikeveredni ebből a betegségből, kitörni a taposómalomból, mint amire volt is már példa pályafutásuk során. De mint valami fekély, újra és újra visszatér a zenész életében ez a helyzet, és ez az, amiről burkoltan az album egésze szól. A többi dal is egy valamihez (vagy valakihez) való kötöttségről szól, és ez teszi igazán egységessé mondandójában is az anyagot: eléggé ironikus és csak a felszínen kaptunk egyszerű szövegeket.

Zeneileg sokaknak csalódás lehet ez a nagylemez, bár én nem értem a fanyalgókat: az Alphaville mindig is egy pop együttes volt és maradt, annak ellenére, hogy voltak zenei kirándulásaik különböző műfajokba. Az utolsó, Crazyshow albumhoz képest ez jóval egységesebb, ugyanakkor poposabb, slágeresebb és ez által eladhatóbb is. Azt hiszem így kell szólnia 2010-ben egy elektro-pop lemeznek. Nyilvánvaló, hogy csak ilyen slágerzenével válhatott ismét árucikké az együttes, de hozzáteszem, ez nem jelenti azt, hogy ez az album nem jó, sőt. Igényes, jól hangszerelt és nagyon jól megszólaló albumot kaptunk, amely méltó az együttes nevéhez, és remekül illik bele a zenekar pályafutásába, annak ellenére, hogy az Alphaville igencsak átalakult az elmúlt negyed évszázad alatt. Ezért is tartom feleslegesnek a korábbi anyagokhoz való hasonlítgatást, mert azokat nem a jelenlegi tagokkal készítette el Marian Gold.
Igazából három csoportra osztottam az album dalait: egyrészt vannak a tipikus Alphaville-es dalok, amelyek valamennyire a régi, himnikus, szintetizátoros feelinget idézik, így az I Die For You Today, a Call Me, és a Phantoms. A balladákhoz természetesen a Heaven On Earth, a The Deep, a Carry Your Flag és a Miracle Healing jöhet. A maradék dalokat egyszerűen a húzósabb dalok kategóriájába tettem, amelyek remekül viszik az anyagot lendületükkel, frissességükkel. Kiemelkedően jó az End Of The World és a The Things I Didn't Do. A Gravitation Breakdown egy kicsit az utolsó album világát idézi a maga nyers és progresszív hangulatával, az albumnyitó Song For No One pedig nagy sláger lehet triviális zenéjével, jellegzetes füttyös motívumával. Alig hittem a fülemnek, amikor először hallottam a lemezt, mennyire fut az anyag és nem ül le lendületében egyszer sem, még a Call me down-nál sem, amelyet sokáig nem tudtam mire vélni. Köszönhető ez persze a kiváló női háttérénekeknek is, amelyekkel szerencsére nem fukarkodtak a lemezen. Igazából egyetlen kivetnivalóm lenne az albummal kapcsolatban: a két régi dal. Bármennyire is szeretem őket, valahogy zavarnak. Mégpedig azért, mert ezt a két gyöngyszemet (mert hát azok) a CS albumon már nagyon megszoktam. Ott a helyük. Ráadásul így, újra hangszerelve nekem már sok(k) volt. A Carry Your Flag-ben a második versszak utolsó soránál hallunk egy (fülünknek szokatlan) nem éppen oda illő hangnemváltást, ami meg is töri a dalt rendesen, a Miracle Healing-et meg szerintem egyszerűen agyoncsapják a női vokálok. Halkan jegyzem meg: át is szoktam lépni ezt a két dalt.

A bónusz anyagot illetően: a két új dal demója és a két régi dal mixe nem tudom miért került a bónusz kategóriába. A Forever Young és a Fallen Angel szerepeltetésének gondolom, anyagi okai vannak: nemcsak a rajongók, hanem talán a volt rajongók is szívesebben megveszik a limitált változatot, ha meghallgathatják az első album eme két klasszikusát. Én is és szerintem sokan mások is szívesebben hallgattam volna olyan dalokat ajándékként, amik lemaradtak erről az anyagról - mert ilyen van bőven.

Ami pedig a DVD-t illeti: amennyire vártam, olyannyira csalódtam is. Hiába az Audiovision dokumentumfilm 3D változata - ami nézhetetlen a mellékelt szemüveggel - a hagyományossal kell vigasztalódnunk. Illetve azzal sem igazán, mert abban Gold németül beszél, felirat semmi. A töltelékanyagok viszont jók: a fotózást, a videó forgatást és az előadott dalrészleteket illetően. Kár, hogy nem készült minden albumhoz ilyen dokumentumfilm.

Zárásként mit is mondhatnék mást, minthogy örülök ennek az albumnak, mert végre egy "igazi" kézben fogható normális lemezt kaptam. Örülök, hogy van és zenél az Alphaville - és így, lassan 40 felé is megdobogtatják a szívemet, mint anno gyerekkoromban. :-)

Maradok tisztelettel, egy annyira már nem elvakult rajongótok.

vafe
2010. december. 20.