A BIG IN JAPAN TÖRTÉNELEM

Hihetetlen, de már negyven éve, hogy megjelent az Alphaville bemutatkozó kislemeze, a Big In Japan. A dal, amely igencsak felforgatta az amúgy is mozgalmasnak és jó zenékben bővelkedő 1984-es esztendőt és az én tinédzser éveimet is. 12 éves voltam akkor, és bevallom férfiasan, nem gondoltam volna, hogy ennyi idő elteltével, túl az ötvenen még mindig tudok majd róla írni és tudok rá így emlékezni. Írásom első részeként szeretném ide másolni a már 10 évvel ezelőtt megírtakat – kisebb kiegészítésekkel - felelevenítve azokat a dolgokat, amelyeket már a harmincadik évfordulón is fontosnak tartottam elmondani a számról.

        1.      Az előzmények

Maga a kifejezés, a Big In Japan sokáig megosztotta és bizonytalanságban tartotta az Alphaville rajongóit. Találgatások övezték, sőt a zenei kritikusok sem sokra mentek vele, mondván a dal szövege eléggé ködös és értelmetlen. Idővel aztán mindenki megbarátkozott vele, annak ellenére, hogy sokáig senki sem tudta, mit is akar jelenteni a dal címe.

Marian Gold életútjában először 1978-ban találkozunk a kifejezéssel, miszerint Hartwing ebben az esztendőben vásárolt egy lemezt egy Big In Japan nevezetű punkzenekartól, amelynek az a Holly Johnson volt az alapítója, aki később a Frankie Goes To Hollywood frontembere lett. (Ez még később újra képbe jön!)
A 70-es évek végén többféle hatások érték Hartwingot, aki először inkább festő szeretett volna lenni, aztán rájött, hogy a zene sokkal közelebb áll hozzá. A nyolcvanas évek elején egy olyan trend is elindult a zeneiparban, miszerint, ha sok pénzt szerettél volna rövid idő alatt keresni, alakítanod kellett egy hard rock bandát, piacra dobni egy lemezt Japánban és máris menő lehettél (Japánban) - amiről persze a világ többi részén fogalma sem volt senkinek. Az egyik magyarázata ez volt a kifejezésnek, aztán a nóta sikerét követően, előkerültek további magyarázatok is. Ma már tudjuk, hogy a Big In Japan egy narkós fickóról és álmairól szól, aki mindig valamilyen eszeveszett, és különös dolgokról gondolkodik egy jobb világban reménykedve.
Tehát Hartwing, valamikor 1978-ban megírta a dalt ezzel a címmel, amit annyira utált, hogy jó mélyre el is rakta az íróasztala fiókjába. Aztán 1981-ben előkerült, miután a Nelson nevű projekt megalakult. 1981 karácsonyán adták elő élőben először az akkor alakult Chinchilla Green nevezetű alkalmi formációval, és a dal akkor inkább még punkos beütésű volt. Időközben a Nelson Berlinből Münsterbe költözött, és az Alphaville röviddel ezután megalakult.

        2.      A megjelenés

Az együttes második koncertjén is elhangzott a nóta, amelyet 1982 szilveszterkén tartottak a münsteri Forumban. A szám továbbra is az utálat tárgya volt, nem is szerepelt az Alphaville első demo kazettáján, csak később, 1983-ban szedték elő újra Bernd javaslatára, amelynek hallatán meg is zavarodott a lemeztársaság. Olyannyira, hogy ez a dal is felvételre került 1983 nyarán a berlini Studio 54-ben. Annak ellenére, hogy a zenekar kedvence a Forever Young volt, a lemeztársaság a Big in Japan-t választotta ki első megjelenésre, melyet a következő év januárjára terveztek.
A megjelenés hivatalos napja a WEA szerint 1984. január 5-én, az Alphaville honlapja szerint január 12-én volt. A dalt február 1-jén bemutatták egy német tv-műsorban, a Flashlights-ban, majd a második tv-fellépés a listákra egyengette a Big In Japan-t. Áprilisban Dieter Meyer (Yello) rendezésében elkészült a videó, röviddel ezután pedig - Európában elsőként Németországban - listavezető lett a Big In Japan. Két hétig, április 6 és 20 között tanyázott a német lista élén, letaszítva onnan annak a Frankie Goes To Hollywood-nak Relax című dalát, akinek az énekese Holly Johnson volt. (És így lett kerek a Big In Japan története.)

        3.      Az Alphaville változatok

Nézzük a Big In Japan Alphaville változatait megjelenésük sorrendjében 1984-től 2023-ig:

1984. január 5. – Big In Japan - single és maxi single verzió

Érdekes, hogy az első maxi kiadáson is a kislemez verzió hallható a Seeds-szel a b oldalon. Csak egy második 12”-en jelent meg egy hét múlva a kiváló extended és extended instrumental változat. Alap!

1984. szeptember 27. - Forever Young - album verzió

A debütáló albumon harmadikként hallható a Big In Japan, amely új intrót és egy kicsit dúsabb hangzást kapott és majd egy perccel hosszabb a kislemez verziótól. Pazar!  

1988. október – The Singles Collection

Erre az amerikai válogatásra egy-egy új változata került a dalnak single version ’88 és remix ’88 címmel, melyek harmadikként és hetedikként hallhatók a nagylemezen. Ezeket a változatokat Klaus Schulze-cal készítette el az Alphaville: ez egy jóval lágyabb, vagy simulósabb verzió, természetesebbnek hangzó basszusokkal és egy teljesen új ritmusszekcióval. A remix ’88 pedig kiváltképp figyelemreméltó darab lett a játékosságával és elementáris hangzásával. Lloyd mester talán itt vette először kezébe a potmétereket a stúdióban, mint hangmérnök. Mestermű!  

1992. február 7. - Big In Japan 1992 AD

A First Harvest 1984-92 című válogatáslemezt megelőző kislemez, amelynek verzióit a korszak zenei divatjához igazítottak és aztán akkoriban a sok verzió között el is vesztettem a fonalat. (Freedom Mix, Freedom Mix Extended = Culture Mix, Freedom Dub, The Mix, The Mix Extended) Megjelenésekor nem igazán szerettem és hallgattam ezeket a mixeket, amolyan tucatzenének tűntek, ám ennyi idő elteltével sikerült újraértékelnem ezeket a korongokat is, legfőképp annak köszönhetően, hogy a múlt  nyáron megvettem egy 12” promo fehér vinyl változatát, amely annyira jól szól, hogy teljesen levett a lábamról.

1992. április 3. – Swemix remix

Szintén a korszellemhez igazított verziók a maga igényességével, a 12” vinyl beszerzése szintén tervben! (Swemix remix 12”, Swemix remix 7”, Swemix dub)

1992. március 17. – First Harvest 1984-92
Az eredeti kislemez változattal kezdődik az album, amely akkor jelent meg először CD minőségben.

1993. január – History

A kazettán tízedikként hallható az a koncert változat, amelyet valamikor 1987-ben rögzítettek Tempodrom-ban, az Albert and the Heart of Gold első koncertjén. Ez a heavy metál verzió sokkolta a rajongókat. Engem is, de amúgy brutál jó!

1999. január - Dreamscapes

Az antológiában háromszor szerepel a dal. Elsőként a demo remix a DS1-en hatodikként, amelyet 1983-ban rögzítettek még a münsteri Nelson stúdióban. Jó kis változat, de itt még nyoma sem volt a későbbi intró és átvezető szinti motívumoknak. Azokat csak később, a berlini felvételek előtt rakta hozzá Mertens. Másodszor a DS4-es lemezen hangzik fel tízenkettedikként, amely egy live verzió nagyszerű gitár-és szintitémákkal: Lister jó ötleteket hozott az élő verzióhoz. Ez a felvétel 1998-ban készült, Moszkvában. Számomra az egyik legjobb élő átdolgozása ez a dalnak. Végül a DS7-en halljuk albumzáróként egy különleges változatát a nótának, az ún. Frankfurt Forum Freedom Time Warp verziót, amely egy hangzásbeli fejlődést mutat be egy 1982-es koncert részletből és 1989 és 1992-es remixekből összekeverve.

2000. június 26. – Stark Naked and Absolutely Live

A koncertlemezre egy kijevi felvétel került az 1999-es Dreamscapes Tour-ról, amely tízedikként hallható az albumon. Ez a változat leginkább a kislemez verzióhoz hasonlít, kiegészítve gitártémákkal és persze egy hosszabb lezárással: egy kiállás és egy-egy szinti motívum is felcsendül a demó verzióból, és ennél a változatnál jelent meg előszőr az ó-ó-ó-ó-zós rész is.  

2001. október 1. – Forever Pop

A remix albumon kettő változata is szerepel a nótának. Harmadikként hallható a Roland Spremberg remix, a lemez zárásaként pedig az Eiffel 65 mix. Mindkét újragondolás hangzása igazodott a 2000-es évek elejének zenei trendjeihez. Nekem az Eiffel mix egyébként a bejövősebb és érdekesebb.

2001. szeptember 28. – Little America DVD
Erre a kiadványra hasonló live verzió került, mint ami egy évvel korábban már hallható volt a SNAAL koncertlemezen, hiszen az amerikai koncertek is a Dreamscapes Tour részei voltak.    

2011. március 4. – Song For No One

A maxi b oldalán egy 3 számból álló akusztikus egyveleg hallható. Az egyveleg második része a Big In Japan unplugged verzió, némi punkos beütéssel. A zongora akkordozása, akusztikus gitárral kísérve, erős dobokkal szerintem nem igazán illenek a dalhoz, és ez így most nekem nem annyira bejövős.

2014. október 13. – So80s Alphaville

Az a Thorsten Fenslau mix zárja az albumot 1992-ből, amelyet eddig a megjelenésig nem ismertünk teljes egészében. Azért az nem tiszta, hogy miért írtak kétféle nevet és évszámot a remixhez kapcsolódóan, amelyről a fent említett FFF Time Warp kapcsán már szóltam. Ennek a lemeznek a bookletjében Thorsten Fenslau az elkövető 1992-ből, a DS7-nél Jürgen Fenslau-t írnak 1989-ből. De a kettő változat szerintem ugyan az. Amúgy nagyon jó kis mix, az egyik legjobb abból a korszakból. Kötelező!  

2019. január 19. – Live at the Whisky A Go Go, CD+DVD+Bluray

A los angeles-i koncert verzió a második lemezen hallható tízedikként. Egy roppant energikus és gitárcentrikus verzió, hiszen elővették ismét a Peace On Earth turné változatot, de itt most sokkal több gitártémát hallunk. Marian meg egy kicsit túl is tolja az ének variálásokat. A végére belekerült a DS turné változatból az ó-ó-zós rész is, csak azt itt a gitár játssza. Dögös!

2022. április 29. – Big In Japan symphonic single edit

Az album verziótól annyiban különbözik, hogy ebből lehagyták az egy perces intrót az elejéről, rögtön az eredeti single verzió motívumával kezdődik. Amúgy az egész szimfonikus átdolgozás rendben van, Marian énektéma variálásai is még beleférnek.

2022. szeptember 23. – Eternally Yours
Az albumon háromszor is szerepel a dal, a különböző megjelenések miatt. Elsőként az album változat az első lemezen harmadikként egy nagyszerű intróval. A második cd-n hallható az ún. BassRoque változat nyolcadikként, ami a szimfonikus single edit-re hajaz, csak itt nem hallhatók a dobok, a vonóstémák kerültek előtérbe az erős basszustéma alá, aztán az utolsó fél percre a dobok is megjelennek. Nekem talán ez tetszik a legjobban a szimfonikus verziók közül. Végezetül a single edit is felcsendül a második album végén a 11-es trackként, amelyről fentebb írtam.

2023 október 13. – A Night at the Philharmonie Berlin, CD+DVD

A szimfonikus live verzió negyedikként csendül fel a koncerten a filharmonikusok közreműködésével. Ez tulajdonképpen az egy évvel korábbi album változat élőben előadva.

        4.      A keletkezések sorrendje

És hogy teljes és áttekinthetőbb legyen a kép, itt a komplett lista Bőczén Zsolt barátom jóvoltából, a keletkezések sorrendjében is:

demo version 1983 (ds 1999)

single version 1984

extended remix 1984

extended instrumental 1984

album version 1984 (fy)

live at Tempodrom Berlin 1987 (history 1993)

single version 1988 (tsc)

remix 1988 (tsc)

freedom mix single version 1992

freedom mix extended 1992

freedom dub 1992

the mix single version 1992

the mix extended = culture mix 1992

swemix 7” 1992

swemix 12” 1992

swemix dub 1992

thorsten fenslau mix 1992 (so80s 2014)

fff time warp 1998 (ds 1999)

live in Moscow 1998 (ds 1999)

live in Kiev 1999 (snaal 2000)

live in Salt Lake City 1999 (la dvd 2001)

roland spremberg mix 2001 (fp)

eiffel 65 mix 2001 (fp)

unplugged medley 2011 (sfno)

live in Los Angeles 2018 (wagg 2019)

symphonic album version 2022 (ey)

symphonic single version 2022 (ey)

symphonic bassroque version 2022 (ey)

live at philharmonie Berlin 2023 (anatpb)

        5.      „Kilátás az ablakon, köd Münsterből” – Gold (1983)

Megtaláltam a kislemezhez kapcsolódó ún. Product Fact-ot, amelyet a Wea mellékelt a lemezborítóban a kiadvány mellé. (Ilyen „termék ismertetőt” majdnem minden kislemezhez tettek akkoriban, és a Dance With Me 2001-hez jelent meg utoljára az Alphaville kapcsán, csak akkor már infoblatt-nak nevezték.)

Nos, nézzük, mit is írtak a Big In Japan ismertetőjében negyven évvel ezelőtt:

ALPHAVILLE, elsőként: Bernhard Lloyd (25), Frank Mertens (24) és Marian Gold (24) most jöttek a moziból. Münster nem Berlin. De Münsterben vannak elfogadható árú vetítőtermek. Vágás.

ALPHAVILLE, másodszor: Marian énekel, Bernhard programozza a ritmusgépeket, Frank a billentyűket. A film folytatódik. Cím: "Big In Japan". Szereplők: John Foxx, OMD, Ludwig. A felvétel időtartama: 3:52.

ALPHAVILLE, harmadszor: Közelkép: "Idegen a vonaton" című film plakátja (rendező: A. Hitchcock). Interjú Marian Golddal (hangfelvétel): "Autodidakta rajongók vagyunk, szeretjük a mozit és a filmzenét, a Roxy Musicot, a Throbbing Gristle-t és Beethovent. Atmoszféra. Átfedések, asszociációk, új harmóniák. Mindez Alphaville-ben, az álomvárosunkban történik. Alphaville bárhol lehet. Alphaville a zenénk helyszíne.  Kilátás az ablakon, köd Münsterből. És hozzá a "Big In Japan" a főcímdal. Szereplők: Colin Pearson/Wolfgang Loos - produkciós csapat, Gold/Lloyd/Mertens/Simon - zene és szöveg.

Van egy olyan érzésem, hogy ezeket a sorokat mintha Marian írta volna, a szöveg stílusa legalábbis rá vall. (A Big In Japan 1992 AD infoblatt-ja már nem volt ennyire érdekes)

        6.      Az álom és a prostitúció végnapjai – Marian beszámolója a Popcorn-ból (1984)

„Teljesen leterheltek vagyunk – mondja Marian, a 29 éves énekes, szövegíró, aki az Alphaville szóvivője. Négy hónappal ezelőtt megvolt a bemutatkozó mesterszalagunk, amit minden, számba jöhető embernek megmutattunk, lejátszottunk. Meglehetősen savanyú ábrázattal fogadták, és most már egészen fent vagyunk. Ha rajtunk múlik, ugyan úgy elkallódunk, mint sokan mások – mondja mosolyogva – és bár még egyikünk sem ismerte a minden hájjal megkent profikat, kritikus józansággal látni lehetett (bár kevesen látták) hogy a dolog menni fog. A „dolog” természetesen a Big In Japan: az induló Alphaville első melankolikus „szinti song-ja” reklám nélkül volt, és csupán a második tv-fellépés segítette a listákra. A kritika egyetlen reakciója pedig annyiból állt, hogy a szám kevéssé felfogható, a szöveg pedig ködös és értelmetlen. – Mi a saját érzéseinkről és életünkről énekelünk, nehezen állunk kötélnek, ha nyilatkozni kell, és ha a magánügyeinkről kell beszélni. Ezért is énekelünk többek között angolul. Ez a nyelv nekünk egy bizonyos távolságot ad, könnyebbé teszi a személyes dolgokról való társalgást. A Big In Japan a drogosok közötti egyetértés széttöréséről, az álom és a prostitúció végnapjairól szól. Mi ismerjük ezeknek az embereknek az életét, a Berlinben élőknek ezt a rétegét. Így a dal nekik szól és nekünk nem kell hasonlóan élni ahhoz, hogy személyes problémánknak érezzük ezt az életet.”

        7.      Norvégmintás pulcsikban és nylonba csomagolva
        (Senkrechtstart mit Nicole-Pullovern - 1984)

Egy rövid fejezet erejéig vessünk egy pillantást a zenekar megjelenésére is. (Kép az oldal tetején, jobbra!) A lemeztársaság a kislemez borítójának tervezésére Ulf Meyer zu Küindorf-ot kérte el, a fotózással pedig Thomas Reutter-t bízták meg. Az eredeti elképzelés az lett volna, hogy az együttes fotója kerül majd a borítóra, ám Marian addig-addig harcolt a tervezővel, míg az elkészült fotó egészen kicsiben, a borító jobb alsó sarkába került. A fotózás nem csak rendkívül drága volt, de a körülmények is maradandó nyomot hagytak az együttes tagjainak emlékében: a fotós kitalálta, hogy norvégmintás pulóverekben szeretné látni az Alphaville tagjait, épp olyanokban, melyeket röviddel azelőtt fotózott egy divatlap számára (a Nicole 12/83 magazin alapján a 28, 29 és 30-as modellről van szó). A zenekar természetesen az első pillanattól kezdve utálta ezt a kényszerzubbonyt, ráadásul a fotózás alatt roppant meleg volt a műteremben, a csapatnak pedig egy keskeny padon kellett üldögélni és pózolnia órákon keresztül. Ez az imázs végig kísérte a Big In Japan érát, sőt a csúcspontja az volt, amikor egy tv-fellépés alkalmával, még nylonba is becsomagolták az Alphaville tagjait, valószínű az esős időjárás miatt. Bevallom, nekem ez a kedvencem a maga elvont és találó eredetiségével. Végezetül három videót szeretnék kiemelni a norvégpulcsis érából: Az első tv-fellépés a Flashligts-ban, amelyről kicsit fentebb már volt szó, a Formel Eins-beli szereplés Mertens figyelemre méltó fehér körmeivel, és az emlékezetes, esős és piros mikrofonos Music Convoy-os tv adás. Lehet ámuldozni!

(A dalhoz készült videóról már tényleg nem akarok ódákat zengeni, mert azt úgyis oda-vissza ismerjük és szeretjük. Hiába a sajátos japános képi világ - a gésa, a harcosok, a zenekar öltözete - tudjuk, hogy a dalnak ezen a szinten soha semmi köze nem volt Japánhoz. Azért grat a rendezőnek!)         

        8.      „Lehetsz király egy másik világban” - Gold (1999)

Egy másik érdekes idézet Mariantól a Big In Japan-ról egy interjúban a Re-Flexionon:

"Be kell vallanom, hogy az egyetlenek, akik igazán értették a jelentést, Bernhard és Andy Budde voltak. Bernd felismerte a dal minőségét, Andy pedig a marketing lehetőséget. A 'Big In Japan' egy szerelmespárról szól, akik megpróbálnak leszokni a heroinról. Mindketten elképzelik, milyen jó lenne a drog nélkül szeretni egymást: Nincs lopás, nincs drog, nincs jégkorszak a szemükben, igazi érzések, igazi világok. A berlini Bahnhof Zoo a mai napig a narkósok fontos találkozóhelye. Ezért is lett ez a hely a dal díszlete. 1977-ben viszonylag rendszeres látogatója voltam egy Kreuzbergben található klubnak, a SO36-nak. Reméltem, hogy találkozhatok David Bowie-val. Az a pletyka járta, hogy akkoriban Berlinben tartózkodott. Volt ott egy fickó, aki független amerikai és brit zenekarok lemezeit árulta. Megvettem az angol BIG IN JAPAN zenekar albumát. A Big in Japan azt jelenti, hogy lehetsz egy senki a környékeden, de máshol híres vagy. Lehetsz király egy másik világban. És ha nem vagy az, akkor otthon elmondhatod az embereknek. Japán messze van. Valahogy ez a kijelentés tökéletesen illeszkedett a szerelmesek történetéhez. Ezért használtam fel a dal refrénjéhez. Furcsa volt: amikor később kiadtuk a dalt, a Frankie Goes To Hollywood a 'Relax'-al az első helyen állt a slágerlistákon, és csak néhány hétbe telt, mire megelőztük őket. Holly Johnson, a zenekar énekese pedig ennek a Big In Japan nevű együttesnek volt a tagja (mielőtt csatlakozott a Frankie Goes To Hollywoodhoz), akitől néhány évvel korábban elloptam a sort.

        9.      A Moonbase interjú (2004)

Az alábbi rövid interjú pedig a Big In Japan 20. születésnapja alkalmából készült 2004. januárjában: 

Mindenekelőtt gratulálok a Big in Japan 20. születésnapja alkalmából.

Marian: Köszönöm.

Bernhard: Nagyon szépen köszönöm, habár nem igazán tesz boldoggá, hogy ez már 20 éve történt.

Nos, a Big in Japant-t jóval a megjelenése előtt írtátok, igaz?

Marian: Valóban, de ez egy szokatlan kivétel. Normális esetben egy dalt elkészülte után meg is jelentetünk.

Bernhard: Az eredetit azt hiszem 1980-ban írtuk, és még nem ez a változat szerepelt a demo kazettán, amit a lemeztársaságnak megmutattunk 1983- ban...aztán készítettünk egy új verziót...egy egészen különbözőt az első demótól és a lemeztársaság teljesen megbolondult, amikor meghallották.

Mit csináltatok éppen, amikor először meghallottátok a dalt a rádióban?

Marian: Éppen paradicsomot hámoztam egy münsteri étterem konyháján.

Bernhard: Akkoriban polgári szolgálatos voltam és egyik reggel, amikor megérkeztem a munkába, hallottam valami meghittet a rádióban, ami nagyon eltalált, mint egy igazi meglepetés….egyszerűen nem tudtam elhinni.

Ki mondta meg nektek, hogy a Big in Japan első lett Németországban?

Marian: ...a szakács.

Bernhard: 1984. április elején lehetett, még mindig polgári szolgálatos voltam, és ha jól emlékszem, Frank hívott fel, hogy megmondja: a dalunk átvette az első helyet. A második helyen rostokolt (3 hete a Frankie Goes To Hollywood „Relax” című dala mögött a német listán) és senki sem hitte igazán, hogy ez megtörténhet. Nem gondoltam volna, hogy mennyivel többet jelent a zeneiparban, ha No. 1. vagy a No. 2. helyett…

Mit éreztetek, mit gondoltatok először?

Marian: Nagyszerű, nincs több konyhamunka.

Bernhard: Számomra a legmegsemmisítőbb az volt, hogy kapható volt a lemezünk a lemezboltokban… egy megvalósult álom, ami sokszor már lidércnyomásként folytatódott.

És mi történ utána?

Marian: A szakács kirúgott az étteremből.

Bernhard: repülőterek, taxik, rádióállomások, tv-stúdiók, sajtótájékoztatók…

        10.      My journey to The Big Song – Colin Pearson mementója (2019)

A producer, Colin Pearson egy kicsit másképp emlékezik, legalábbis ez derül ki abból a könyvből, amely 2019-ben jelent meg és összefoglalta addigi munkásságát, fókuszba helyezve a 80-as évek zeneiparát, amikor is világhírű lett, többek között a Big In Japan-nak köszönhetően. Ő ekképp emlékezett azokra a dicsőséges napokra, amikor is a dal listavezető lett Németországban:

„BIG IN JAPAN: A német rádiók, mindenhol az országban műsorukra tűzték a dalt, és meg voltak győződve róla, hogy az együttes angol, és elkezdték olyan őrületes tempóban játszani, mintha azt hitték volna, ez lesz az utolsó új romantikus produkció az Egyesült Királyságból.
Éppen éneksávokat vettünk fel valamelyik dalhoz az első albumukhoz, Marian az üveg mögött állt. Arra már nem emlékszem melyik dal volt az, csak arra, hogy nehézségeink voltak a megvalósításával, és nem alakult valami jól. Emlékszem Andy bejött a kontroll szobába mindezek közepette és folyamatosan csapkodott felém valamivel a keverőpult mögül. Meglehetősen dühös voltam már a zavarkolódása miatt, de ő csak folytatta. Próbáltam elmagyarázni Mariannak, miért is nem működik egy ének sor, és mi a helyzet megoldással, amikor láttam, hogy Andy egy kartonpapírt lobogtat a levegőben. Írt rá valamit. Ez állt rajta: ELSŐK VAGYUNK! A Big In Japan átvette a vezetést a német listán!”

        11.  „Tudtuk, hogy van valami különleges a dalban” – Lloyd (2019)

A 35. évforduló kapcsán egy kicsit mélyebb interjú született az együttessel. Az angol Songwriting magazin beszélgetett Mariannal és Bernharddal 2019-ben:

Hogyan írtam a „Big In Japan”-t?

A berlini heroinszcéna által ihletett szinti-rock himnuszból mindent megtudunk egy klasszikus 80-as évekbeli dalról, amelynek meglepő eredete van.
Idén ünnepli 35. évfordulóját a Forever Young, a német szinti-rock mestereinek, az Alphaville-nek a debütáló albuma. Az olyan hatalmas kislemezekkel, mint a Big In Japan, a Forever Young és a Jet Set, a Marian Gold, Bernhard Lloyd és Frank Mertens alkotta trió kirepült a csapdákból, és elindította a mai napig tartó karrierjét. Az albumnak akkora a vonzereje, hogy a zenekar hamarosan európai turnéra indul a Forever Young születésnapja alkalmából.

Az Alphaville összes dala közül a Big In Japan lett a legsikeresebb. Hazájukban a slágerlisták élére került, és hasonló sikert aratott Európában is, valamint a tengerentúlon a Billboard Hot 100-as listájának élére került. Talán meglepő lehet az embereknek, ha megtudják, hogy ennek a 80-as évekbeli power himnusznak elég sötét eredete van.
A teljes történetet Marian és Bernhard meséli el...

Marian: "Volt ez az új Roland System 100M, amely két oszcillátorral, egy szekvencerrel és egy arpeggiátorral rendelkezett, ami ebben a készülékben volt. Megalkottuk a basszusvonalat, és nagyon tetszett, mert most már volt egy olyan eszközünk, amely polifonikus akkordokat tudott játszani, de a két oszcillátor miatt ez a basszusvonal megadta az akkordok fantáziáját.”

"Ugyanakkor azon gondolkodtam, hogy megírjam a dal szövegét. Volt egy találkozóm a fogorvosommal, és a basszusvonalnak ez a ritmusa járt a fejemben, miközben sétáltam. A Big In Japan versszakainak nagy részét útban a fogorvoshoz alkottam meg. Volt néhány barátom, és akkoriban nagyon súlyos körülmények között éltünk Nyugat-Berlinben, lényegében az utcán éltünk, és néhány barátunk drogfüggő volt. A berlini állatkert körüli heroinszcénában éltek, és elkezdtem róluk írni. Ez a dal a 70-es évek végi drogszcénáról szól. Ez egy fiktív történet egy szerelmespárról, akik megpróbálnak elszabadulni a drogoktól, de sosem sikerül nekik, egyfajta álomországba képzelik magukat, ahol drogmentesek, de sosem sikerül oda eljutniuk, és ez egy elég tragikus történet."

Bernhard: "Mariannak mindig is megvoltak az alapvető zenei elképzelései, ez a ritmus, ami végigvonul az egész dalon, de aztán a dal közepén az akkord megváltozik, és dupla ütemben megy. Amikor a dal először megíródott, a dobritmus is dupla ütemű volt, sokkal gyorsabb, mint ahogy te ismered. Amikor komoly demót csináltunk a produkcióhoz, úgy döntöttünk, hogy ezt a féltempós ritmust választjuk, mert akkoriban DJ voltam egy kis klubban, és a Men Without Hats-től a Safety Dance-t játszottam. Úgy gondoltam, hogy ez tulajdonképpen a Big in Japanhoz is passzolhatna, így megváltoztattuk a ritmust, és találtunk két hozzáillő dallamot a dalhoz."

Marian: "Frank (Mertens) szintén fontos szerepet játszott. Ő volt felelős a dal dallamának egy részéért, szóval ez egy együttműködés volt hármunk között. Ebben az időben volt egy kis házi stúdiónk, Berlinből egy vidéki városba költöztünk. Volt egy stúdiónk az alagsorban, és megvolt minden felszerelésünk, amire szükségünk volt, mint például a Korg szekvenszer...".

Bernhard: "...kis műanyag dobozok, amik elvégezték a dolgukat."

Marian: "A Big In Japan csak egy volt a sok dal közül, amit akkoriban írtunk. Tudtuk, hogy van valami különleges a dalban, de ez nem volt túl konkrét, nem volt számunkra teljesen világos. Később, amikor kiadtuk a dalt, mindenki azt mondta: 'Ez biztos egy sláger lesz', de számunkra ez csak egy volt a dalok közül. De igazuk volt.
Nagyon fülbemászó, és néhány nagyon jó ötlet szerencsés egybeesése: az intro, a basszusvonal és a refrén, mind nagyon fülbemászó, és az emberek könnyen megjegyzik a dalt. Lehet így elemezni, de minden jó dalban van valami varázslatos, ami megmagyarázhatatlan.”

"Azt a sort, hogy Japánban nagyot alkottak, mindenféle ember, aki szereti a dalt, félreértelmezte. Annak a sornak van egy bizonyos jelentése. Azt jelenti, hogy ha egy komplett lúzer vagy, akkor azt mondod másoknak: 'Nem vagyok lúzer, mert Japánban nagyon nagy vagyok'. Ez a lúzer hazugsága, és tökéletesen illeszkedik ezeknek a drogosoknak a történetébe, akikről a dal szól, nagyon tragikus módon.”

"A vicces az, hogy ezt a sort egy angol bandától, a Big In Japan nevű liverpooli bandától kaptam. Megvettem ezt a lemezüket, mielőtt megírtuk a dalt, és amikor a szöveget írtam, eszembe jutott ez és ennek a bandának a neve, és arra gondoltam, hogy 'Hű, ez nagyszerű'. Tökéletesen illeszkedett a történethez, és ritmikailag nagyon szépen átment a refrénbe.”

"Amikor végül néhány évvel később, 1984-ben kiadtuk a dalt, valósággal berohantunk a német slágerlistákra, és hat héten belül a 2. helyen volt. Az első helyen a Frankie Goes To Hollywood volt a Relax című dallal, mi pedig keményen küzdöttünk azért, hogy az első helyen legyünk, és végül sikerült is elérnünk. A Frankie Goes To Hollywood énekese, Holly Johnson eredetileg a Big In Japan együttesben játszott. Nagyon bizarr egybeesés volt a német slágerlisták élén.”

"Van néhány igazán sikeres dalunk, és nem okoz gondot, hogy ezeket játsszuk, amikor fellépünk. Fantasztikus dolog, hogy van pár sláger a zsebünkben. Köréjük lehet felépíteni a setlistet. Még mindig nagyszerű érzés eljátszani a dalt, és teljesen másképp értelmezni. A közelgő turnén, amellyel az első albumunk 35. évfordulóját ünnepeljük, valószínűleg visszatérünk az eredeti verzióhoz, de az elmúlt néhány évben játszottunk egy heavy metal verziót, ami szintén jó volt.”

"Nem tudom, mi történt a barátainkkal, mert megszakadt a kapcsolatunk, miután eljöttem Berlinből, amikor Münsterbe mentünk. Nem nagyon érdekelt a kapcsolattartás, mert egyszerűen ki akartam szállni abból a szcénából, és el akartam távolodni a drogoktól. Azzal, hogy ezt tettem, valószínűleg megmentettem az életemet."

       12. Marian Gold az Alphaville legelső tévés szerepléséről a ZdF "Flashlights" című műsorában (Moonbase - 2024)

ZSEBLÁMPÁK, AVAGY HOGYAN KÜLDÖTT BOB DYLAN EGY ANGYALT NEKÜNK

Ha életedben először akarsz néhány tisztességes dallal a rivaldafénybe lépni, és hirtelen úgy pörög a világ, amely korábban tudomást sem vett rólad, mint egy megőrült körhinta, akkor egy főműsoridős tévéidőpont nem is tűnik ki annyira a nagy zűrzavarban. És ahogy ez a dátum egyre inkább előtérbe kerül a sok rádióinterjú, ruhavásárlás, a szerződés blabla oldalai, harmadosztályú hotelszobák és szenteskedő tartufák között, akik néhány hónapja még egy eurót sem adtak volna kölcsön, elkezdesz aggódni. Egyikünknek sem volt halvány fogalma sem arról, hogy milyen reklámfogások kellenek ahhoz, hogy felkeltsük a közönség figyelmét és érdeklődését a versengő olcsó dzsekik tengerében. Ezt a fellépést megszerezni egy olyan egyedülálló lehetőség volt, amit nem engedhettünk meg magunknak, hogy elszúrjuk. Lámpalázasak voltunk? Igen, azok. A próbák során a három és fél métert a japán fából készült széktől, ahová a színpadi utasítások szerint ülni voltam ítélve, a színpad szélén lévő mikrofonig eljutni olyan érzés volt, mintha kötéltáncot járnék a Grand Canyonon. És mit tudtunk egyébként nyújtani a norvég pulóverjeinken kívül, amit utáltunk, a kemény kelet-westfáliai makacsságunkon kívül, ami minden önbizalomhiányunk ellenére idáig vezetett, és a megmagyarázhatatlanul pontos megérzésünkön kívül a helyes döntésekhez? Hogy valójában zseniális dalszerzők vagyunk, egy nagy slágerrel a poggyászunkban, azt akkor még nem tudtuk... bár sejtettük.

Ott ültünk tehát a mainzi ZdF adásközpont öltözőjében, és izgatottan vártuk legelső televíziós szereplésünket. Egyszer csak egymás után sminkelésre vezényeltek minket, és amikor végre vissza akartam menni az ünneplőbe festett öltözőnkbe, azonnal eltévedtem az épület folyosóinak labirintusában.

És hirtelen, mint egy jelenés egy másik világból, Joan Baez állt előttem. Amit még nem említettem - az esti programban ő, a Gazebo, Udo Lindenberg és mi, zöldfülűek szerepeltünk, mai szemmel nézve elég bizarr felállás, de akkoriban más gondjaink voltak, főleg a pulóvereinkkel, amelyek nyomorultul viszkettek. Joan, aki legfeljebb Gazebóról hallhatott, még mindig helyesen tudott besorolni engem. A gyapjúruhámra pillantva széttárta a karját, és a legszélesebb amerikai akcentusával azt mondta: "Ó, milyen édes, te biztosan ebből a német újonc bandától vagy. Hallottam a próbán a dalodat, nagyon tetszik". És ezekkel a szavakkal megölelt és baráti csókot adott. - Mit is mondhatnék? Joan bálvány volt számomra, az amerikai country és folkzene legendája, igazi politikai aktivista, Bob Dylan társa és fényes csillag az álmatlan éjszakáim rock'n'roll égboltján. Lehet, hogy épp most éreztem az arcomon azokat az ajkakat, amelyek kétségtelenül már az Atlanti-óceán túloldalán is megtisztelték a szent Bobot? Teljesen elolvadtam, és ez a boldogság angyalszárnyakat adott nekem, amikor egy órával később Frankkel, Bernarddal és "Big In Japan"-nal együtt átkeltem a Grand Canyonon.

        13.  Utószó – belátom, ez ma már történelem

Befejezésként mit is írhatnék? A Big In Japan nem csak az Alphaville, hanem a könnyűzene történelmének részévé is vált, hiszen csak a zenekar közel harminc változatban vette fel negyven év alatt, és akkor még nem beszéltünk arról a rengeteg feldolgozásról, amelyek szintén szép számmal készültek az elmúlt négy évtizedben. S hogy tartogat-e valami meglepetést a jubileumi esztendő? Bevallom nem tudom, de talán idén megjelenhet majd egy új album, ha a hét éves ciklusokat figyelembe vesszük. És azt már tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy Gold hetvenéves lesz és a korához képest remek formában van.

 
vafe, 2024. február 5.